Három nap telt el az óta, hogy Zane kijelentette: Vissza költözünk Los Angelesbe. Igen, tényleg igaz. Én magam se akartam elhinni. Lassan, de beletörődtem és már nem érdekelt az se, hogy miért küzdöttem két héten keresztül. Amberrel kötött szövetségem tegnap lejárt...
Komótosan sétáltam kifelé az iskola kapuján, amikor valaki a nevemet kiáltotta. Alexy és Armin Kentinnel a nyomukban szaladtak felém, mire én felhúztam a szemöldökömet.
- Scarlett! Csakhogy meg vagy! - támaszkodott Alexy a térdein, miközben levegőhöz próbált jutni. A másik két srác csak intett, de nem szólaltak meg. Furcsálltam ezt, de nem igazán törődtem vele.
- Mit szeretnétek? - doboltam a lábammal a betonon. Már mentem volna. Amúgy sem voltam jó kedvemben, hisz még aznap, amikor Zane kijelentette az utazást, kitettek a melóból. Mondván, úgyis utazom...
- Csak szeretnénk a segítségedet kérni valamiben. - Kentin előrébb lépett, majd a táskájából elővett egy halom papírt. Még jobban a homlokomra ugrott a szemöldököm. - Ezeket kellene kiosztani... És mivel mi Arminnal elutazunk a hétvégére, Kentin pedig... - kezdte a kék hajú, de megakadt. - Kentin?
- Hát... Én apámmal leszek. Gyakorlatozunk egy kicsit a hétvégén, így nem tudom megcsinálni a feladatot, szóval... - nézett rám, majd beletúrt zavartan a hajába. Most Armin vette át a szót.
- Arra szeretnénk kilyukadni, hogy nem tudnád ezt helyettünk kiplakátolni a városban ezeket? Száz darab az egész csomag, mindet ki kellene rakni. Nem gond? - kérdezte Armin, de, mint ahogy a másik két srác, ő is zavarban volt.
- Figyeljetek, srácok! Szívesen segítek, de mi hasznom van ebből? - kérdeztem teljesen komolyan. Erre Alexy átkarolta a vállamat és így szólt:
- Hát, meghívunk fejenként egy forrócsokira és egy sütire – vigyorgott rám. - Ami azt jelenti, hogy három süti és három forrócsoki. Na, mit szólsz? - nézett rám kiskutya szemekkel, aminek nem tudtam ellenállni.
- Legyen! - morogtam, de ahogy a három srácra néztem, elmosolyodtam. A kezembe adták a rengeteg plakátot.
- Imádunk, Letty – mosolyogtak, majd Alexy adott egy puszit az arcomra és ez után le is léptek. Én pedig ott maradtam azzal a rengeteg plakáttal a kezemben. Felnéztem az égre, ami kezdett egy kicsit esőre állni. Nem foglalkoztam vele, hisz még nem esett.
Pár perc múlva léptekre lettem figyelmes. Felnéztem a plakátok tanulmányozásából, majd szembe találtam magam Nathaniellel. Biztos ő is most végzett és megy haza a hétvégére.
- Szia, Nath – mosolyogtam rá, de ő rám se nézett csak elsietett. Értetlenül néztem utána és addig figyeltem, amíg be nem fordult az egyik sarkon.
- Csak nem a Szöszi után áhítozol? - hallottam meg közvetlenül magam mellett egy nagyon is ismerős, mély hangot.
- A rohadt... - ijedtem meg, aminek az lett a következménye, hogy az össze plakát a suli kapuja előtti járdán landolt. Gyorsan lehajoltam értük, majd szedegetni kezdtem a több száz plakátot. - Ha már ilyen szépem halálra rémítettél, igazán segíthetnél is egy kicsit – morogtam, majd felnéztem Castiel szürke szemeibe.
- Minek segítsek? Úgy is elviszi a szél mindet – legyintett, majd dzsekije zsebéből elővette cigijét, öngyújtóját és rágyújtott.
- Meg ne szakadj a nagy jótékonykodásban – forgattam meg szemeimet, majd tovább gyűjtögettem a plakátokat. Amiket sikerült összeszednem, azokat a táskámba raktam, hogy ne tűnjenek el megint. Castiel viszont, amíg én szenvedtem, ő addig vigyorgott az orra alatt. Komolyan mondom, Castielnek kiabálnia kellene az erdőben, hogy véletlenül se vágják ki, mert akkora egy tuskó! Fél óráig szaladgáltam a papírok után és mire visszaértem a táskához a srác még mindig ott ált. Körülötte vagy öt cigicsikk hevert. Megforgattam a szemeimet, majd a következő adag plakátot raktam a táskámba. Persze, mit ad az Isten? Egy hatalmas széllökés és az összes ismételten a levegőbe repült. Ez lett volna a legkisebb gond, de pillanatok múlva befeketedett az ég és szemeregni kezdett az eső. Gyorsan a fejemre húztam a kapucnit, de szinte azonnal lefújta a fejemről a szél.
- Ideje lenne feladnod! - kiabálta túl a süvítő szelet a srác.
- Figyi, ha nem akarsz segíteni, akkor inkább menj el! - kiabáltam én is, de én idegességemben már. - Nem sokat érek a gúnyolódásoddal! - morogtam, majd gyorsan szedegetni kezdtem a papírokat, mielőtt jobban rákezd a vihar és teljesen eláznak. A srácra pillantottam, aki nagy csodálkozásomra, de segíteni kezdett. - Köszönöm – mosolyogtam rá, mire csak egy fintort kaptam válaszul.
A maradék papírokat alig tíz perc alatt összeszedegettük. Sajnos volt közöttük olyan is, ami eléggé megázott, de azon lehetett még segíteni. A táskámba raktam, majd Castielre néztem.
- Mi van? - kérdezte flegmán.
- Semmi, csak örülök neki, hogy segítettél – mosolyogtam és most az se érdekelt, hogy a vihar a fejem felett egyre jobban tombol.
- Nem kell hozzá szokni – vigyorgott, majd zsebre vágta a kezeit. - Na, én léptem! - intett, majd sarkon fordult, de én megállítottam. Igen, a hülye fejemmel muszáj voltam utána szólni.
- Castiel! - Neve hallatán hátra fordult, majd várakozóan nézett rám. - Esetleg egy darabig nem tarthatnék veled? - kérdeztem kissé elpirulva, amit tuti, hogy észre vett.
- Felőlem – mondta egyszerűen, majd bevárt és aztán indult el. - De én most Lysanderékhez megyek. Próbálni – magyarázta.
- Ja, értem – mondtam halkan. - Akkor nem is zavarlak tovább. - Megálltam, majd az ellenkező irányba akartam fordulni, de Castiel utánam szólt. Azt hittem, hogy megint be fog szólni. Végül is igen, de teljesen máshogy, mint amire számítottam.
- Ha ilyen könnyen le lehet téged rázni, akkor feleslegesen segítettem!
- Rendben, akkor veled megyek, úgy sincs jobb dolgom – szóltam vissza, mire csak megforgatta mosolyogva a szemeit, majd elindultunk. Fogalmam sem volt, hogy Lysander hol lakik, de negyed óra séta és még ugyan annyi buszozás után rájöttem, hogy a város másik végén. Remek, Zane le fogja venni a fejemet, ha haza érek! Viszont ez most nem érdekelt. Egy hatalmas, kertes házhoz érkeztünk, majd Castiel kinyitott a kaput, én pedig egy kicsit félve követtem. - Castiel! - szólaltam meg a háta mögött, mikor nem a bejárati ajtó felé indult, hanem a ház oldala mentén.
- Mi van? - kérdezett vissza, de szerintem látta, hogy nem tudom, hogy hova megy, így inkább felvilágosított. - Nem kell betojnod, csak az alagsorba megyünk, ott van a próbaterem – sóhajtotta, majd tovább indult. Egy hosszú lépcsőn mentünk le, majd egy fekete ajtónál megálltunk. Castiel kinyitotta és előre engedett. Micsoda úriember!
- Megjöttünk! - kiáltotta be a srác, majd levette dzsekijét és beljebb lépett. Az egyik sarokból hangokat hallottam.
- Jöttetek? - kérdezett vissza Lysander, majd amikor meglátott elcsodálkozott. - Hát ő? - nézett haverjára kérdőn, majd halványan rám mosolygott. - Üdvözöllek, Scarlett – mosolygott, majd segített levenni kabátom és felakasztotta.
- Ő? - mutatott rám. - Potya utas – röhögött fel a srác, majd gitárjához lépett és hangolni kezdett. Nem is foglalkozott innentől kezdve velem.
- Lysander... Én, ha zavarok, akkor haza megyek – mondtam halkan, bár fogalmam sem volt, hogy konkrétan a város melyik részén vagyok. Így jár az aki három hónap alatt nem térképezi fel új otthonát.
- Most már maradj nyugodtan. Hozok neked valamit inni, addig foglalj helyet – mosolygott rám biztatóan a srác, majd egy másik lépcsőn felsétált. Biztos az vezet a ház belsejébe. Kerestem egy széket, majd leültem és keresztbe tettem a lábaimat. Megnéztem az időt a telefonomon és már este hat órát mutatott. Nem sokára szerencsére Lysander is visszajött a kezében egy pohár narancslével. Elvettem tőle, majd kissé idegesen néztem, ahogy a viktoriánus srác a mikrofon elé lép. Castiel még hangolta a gitárját, de továbbra sem nézett rám. Lys újra küldött felém egy biztató mosolyt, majd ami ez után történt, azt soha nem fogom elfelejteni. Lysander csodálatos énekhangja és Castiel gitárszója töltötte be az egész próbatermet. Tátott szájjal hallgattam a zenéjüket. Lysander csodálatosan énekelt, de én akkor se tudtam levenni Castielről a szememet. Egy pillanatra rám nézett, majd elmosolyodott. Nagyot dobbant a szívem, de mégis ez teljesen más volt, mint Viktorral két éve. Ez az érzés leírhatatlan volt. Nem a szokásos, nyálas, a filmekből ismert pillangók repkedtek a hasamban, hanem egy egész méhraj, ami belűről akar utat törni magának a friss levegőre
A srácok legalább fél óráig próbáltak, majd egy kis szünetet tartottam. Lysander vízzel hűsítette torkát, Castiel pedig... Hát ő leugrott az emelvényről és telefonjával babrált valamit, majd a készüléket felém tartotta. Értetlenül néztem felé, mire felsóhajtott.
- A bátyád keres... - mondta, majd kezembe nyomta a telefont. Ekkor jutott eszembe, hogy a sajátok le van halkítva. Előre féltem, hogy mit kapok.
- Hol a fenében vagy? Mért Castieltől kell megtudakolnom, hogy hol van a saját húgom? - kiabálta a telefonba.
- Zane... Kérlek, nyugodj meg – csitítottam, de nem sikerült.
- Hogy a faszomba nyugodjak le, amikor kint tombol a vihar és te meg basztál hazajönni vagy szólni? - kérdezte, de hangján érződött, hogy nagyon aggódott.
- Jó akkor haza megyek inkább – motyogtam a telefonba.
- Haza ne merj jönni! Mondom, hogy olyan idő van kint, hogy életveszélyes buszra szállnod. Valószínű, hogy törölték az összes járatot a városban a vihar miatt... - mondta már nyugodtabb hangon. - Addi vissza a telefont Castielnek. Beszélni akarok vele.
- Rendben...Castiel! - néztem az említettre. - Zane veled akar beszélni. - Elvette a készüléket, majd elvonult egy sarokba és ott folytatta a telefonálást.
Ott ültem legalább tíz percen keresztül. Castielnek hűlt helyét se találtam, ami kicsit feszélyezett. Talán itt hagyott és hazament?
- Valami baj van? - nézett rám Lysander, majd mire válaszolhattam volna, az egész alagsor, és valószínűleg az egész ház áram nélkül maradt. A vihar egyre hangosabban tombolt kint, ami megrémített. Rettegtem a viharoktól.
- Most már igen... - Hangom olyan volt, mint egy félős kisgyereké.
- A picsába! Lysander, hol az a rohadt biztosíték? - kérdezte idegesen. Telefonjának fénye még ijesztőbbé tette a helyzetet és én nagyon féltem.
- Kint van a kertben a raktárban, de nem jó ötlet, hogy te oda most kimenj – sóhajtotta Lys, majd látva rajtam, hogy eléggé félek, átkarolta a vállamat, majd lassan a lépcsőhöz vezetett és a házban kötöttünk ki, ami korom sötét volt. - Scarlett, te ülj le ide, addig én keresek gyertyákat. Castiel itt marad veled. Rendben? - nézett rám, majd haverjára. Én szaporán bólogattam, mire Lysander barátjára nézett, aki csak megrántotta a vállát.
- Felőlem – mondta, majd leült mellém a kanapéra. - Be vagy szarva, mi? - kérdezte gúnyos hangon.
- Jól van, gúnyolódj csak... - morogtam, majd egy hatalmasat dörgött az ég és villámlott, ami bevilágította az egész nappalit. Ijedtemben összerezzentem, majd Castiel mellkasának döntöttem a fejemet, de gyorsan el is húzódtam tőle. - Bo...Bocsánat – makogtam zavaromban. Ő csak mosolygott. Nem tudtam, hogy mi jár a fejében, de olyan közel került az arca az enyémhez, hogy azt hittem, hogy meg fog csókolni. Persze, mit a mesében, mi? Na, ne röhögtessetek!
Castiel sunyi mosolyra húzta a száját, majd belefújt az arcomba és felállt.
- Azt hitted, hogy meg foglak csókolni, mi? - tette keresztbe kezeit.
- Én... Nem... Nem hittem semmit se... - motyogtam. Hisz' kinek a lánya ne gondolta volna az, hogy meg fog csókolni?
- Persze – forgatta meg szemeit, majd Lysander után indult. Ezzel teljesen a sötétben hagyott. A villámok engedték csak, hogy lással bármit is, de azt se vártam meg, mert ijedtemben tenyerembe temettem az arcomat és vártam, hogy a srácok visszajöjjenek.
Lysander ideges hangjára lettem figyelmes és léptek zajára, ahogy jön le valaki az emeletről. Szóval emeletes a ház?
- Megmondtam, hogy maradj itt! Nem láttad, hogy mennyire fél? - kérdezte barátjától, mire csak egy dühös morgás volt a válasz.
- De mondtad és láttam is, viszont nem vagyok a bébiszittere. Tud ő magára vigyázni – morogta a srác. - Esetleg a kezét ne fogjam? - nézett hitetlenül barátjára, mikor mellém értek.
- Javíthatatlan vagy – hagyta rá a dolgokat Lys, majd felém fordult és a kezembe nyomott egy gyertyatartót, benne egy gyertyával, amit meg is gyújtott. - Előkészítettem neked a vendégszobát, remélem az megfelel – mosolygott úriemberhez méltóan, majd felsegített. Láttam Castiel arcán, hogy neki ez nem tetszett. Morgott valamit az orra alatt.
- Köszönöm, Lysander – mosolyogtam, majd elfogadtam a felém tartott kart. Bevillantak a bálon történt események. Amikor együtt táncoltunk és mindenki minket figyelt. Az csodálatos érzés volt.
Felértünk az emeletre, majd benyitott a vendég szobába. A gyertya fénye mellett még sejtelmesem hatott a régi korokat idéző szoba. Csodálatos, Viktoria korabeli ágy, bútorok, függöny. Egyszerűen csodálatos volt ez a szoba.
- Tetszik? - kérdezte mosolyogva. Én meg se tudtam szólalni. Csak bólogattam egy darabig. - Öhm... Esetleg le tudnék zuhanyozni? - kérdeztem mosolyogva. Lysander csak bólintott és elvezetett a fürdőszobáig, majd pár percre eltűnt. Adott nekem egy törülközőt és egy hálóinget. - Ez...? - kérdeztem a ruhadarabot nézegetve.
- Rosalyájé! - tette fel magyarázkodás gyanánt a kezeit, mire én felnevettem.
- Oké, köszi. Bár nekem ez egy kicsit kihívó, de ha ez van... – mosolyogva.
- Mi neked a kihívó? - kérdezte Castiel. Természetesen, mint mindig, most is megragadta a lényeget. Kikapta a kezemből a ruhát, majd végig mért és a ruhát is alaposan szemügyre vette. - Nincs mit beleraknod – jelentette ki gúnyos mosollyal az arcán. Kikaptam a ruhát a kezéből, majd vörös arcal néztem rá. Szemeim szikrákat szórtak.
- Semmi közöd hozzá tudtommal – morogtam, mire közel hajolt hozzám és a fülembe suttogott.
- Már mondtam, majd lesz. - Castiel megpöckölte az orromat, majd sarkon fordult. Elnyelte a sötétség az alakját. Lysander sóhajtott, majd magyarázkodni kezdett barátja viselkedése miatt.
- Ne is törődj vele. Ő mindig ilyen volt. Ha megismered jobban, akkor meglátod, hogy belül teljesen más – mosolygott, majd lassan elirányított a fürdő felé. Bólintottam, majd beléptem a modern fürdőszobába. A gyertya alig világított már, de szerencsére még le tudtam zuhanyozni. Gyorsan megtörülköztem, majd visszavettem fehérneműmet és Rosa hálóingjét. Nyeltem egyet, hisz eléggé csipkés volt, a rövidségéről nem is beszélve. Pechembe mikor kiléptem az ajtón belebotlottam a rockerba. Csak az ő és az én gyetyám világította be a kis folyosórészt, de ez is elég volt a srácnak, hogy levonja a látottakból a következtetést.
- Tévedni emberi dolog – mondta, majd belépett a fürdőbe. És sóhajtottam egyet, majd elköszöntem Lysanderől és beléptem a szobába. A puha ágynemű között nem volt nehéz elaludnom, ráadásul későre is járt már. A vihar is elvonult már, így nyugodtan tudtam aludni, tudván, hogy két srác is itt van a közelben...
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
