Rosa teljesen be volt zsongva. Felállt, majd behúzta a sötétítőt, így teljes sötétség keletkezett a szobában. Kim körülöttünk meggyújtott pár fehér gyertyát, így a sötétség hátborzongató félhomállyá alakult. A lányok visszaültek a helyükre, Rosa pedig egy poharat helyezett a táblára, amin az ABC betűi sorakoztak. Körbe néztem és észrevehető volt Viola és Melody részéről a félelem. Azt nem mondom, hogy én nem tartottam ettől az egésztől, de mégis kíváncsivá tett ez az szellemidézősdi.
- Lányok! Hamarosan beszélgethetünk egy szellemmel! Húúú! - riogatta a lányokat Rosa, mire én halványan elmosolyodtam. - Kezdjük!
Körbeültük a kis asztalkát, amin a tábla helyezkedett. Kisujjunkat összeérintettük és erősen koncentráltunk egy bizonyos szellemre. Az a bizonyos szellem életében, helyes, jóképű, a húszas éveiben járó srác volt. Legalábbis Rosa meghagyta, hogy egy ilyen szellemre gondoljuk. Sötét haj, kék szemek, izmos alkat. Tudjátok, a lányok álompasija! Legalább öt percig így ültünk egy helyben, de nem történt semmi. Hangosan sóhajtottam egyet, de ekkor a mellettem lévő gyertya elaludt. Szél nem fújt, hisz' az ablakok és az ajtó zárva volt. Tovább koncentráltunk a lányokkal és nemsokára, amikor a függöny meglibbent. A lányokkal kikerekedett szemekkel néztük a függöny, ahogy az pár másodpercig mozgott. Valószínű, hogy ez verte ki a biztosítékot Violánál. Felállt, ezzel is megszakítva a kört.
- Lányok, én félek! - sírta a lány szinte. - Haza akarok menni – motyogta halkan és egy plüssállatot szorongatott folyamatosan. Melody felállt és a lányhoz lépett. Átölelte és halkan nyugtatgatta az ijedt lányt. Rosa csak megforgatta a szemét, de utána elmosolyodott.
- Rendben, akkor menj haza, Viola – mosolygott a lányra, aki egy kicsit megnyugodott.
- Majd én hazakísérem – ajánlotta fel egyszerre Melody és Iris.
- Csajszik, ha féltek itt maradni, akkor most menjetek haza. Hétfőn, majd mesélünk – zárta le ennyivel Kim. A három lány heves bólogatásba kezdett, majd Rosa hamar kikísérte a lányokat, majd visszasietett hozzánk és lehuppant a földre. Újra öt perces koncentráció vette kezdetét, majd mikor egyértelmű jeleket kaptunk a szellemtől, a csajok kitágult szemekkel néztek rám.
- Mi...Mi az? - kérdeztem ijedten. - Van valami mögöttem? - kérdeztem már szinte pánik szerűen, de nem mertem megmozdulni.
- Csak a hajad... - dadogta Rosa.
- A hajad teljesen a plafon felé áll – mondta ki végül Kim ámulva. - Hát, csajszi, kifogtál egy szellemet! - nevetett halkan ijedtségemen a lány.
- Haha! Nagyon vicces – forgattam meg szemeimet, majd nemes egyszerűséggel hátra nyúltam és megigazítottam a hajamat, ami úgy is maradt. Pár perc múlva mind a hárma a pohár szélére tettük a mutató és a középső ujjunkat, és felváltva kezdtük kérdezgetni a szellemet.
- Te egy fiatal srác szelleme vagy? - kérdezte magabiztosan Rosa – ekkor olyan történt amire nem számítottam. A pohár, rajta a kezeinkkel mozogni kezdett. Lassan, de biztosan kivehető volt egy felirat. - Igen! - kiáltott fel Rosa, majd Kimre nézett, a lány magabiztosan elmosolyodott.
- Bejutok a női küzdősport ez évi versenyére? - kérdezte kíváncsian. A pohár ismételten körözni kezdett a táblán és egy újabb „Igen” formálódott. - De szuper! - kiáltotta a lány, majd átadta a szót.
- Hát...Én... - dadogtam. Tudtam mit akarok kérdezni a szellemtől, de nem mertem kimondani. - Inkább nem – motyogtam halkan.
- Oké, majd a következő körben – nézett rám Rosa, majd elgondolkodott és, hogy ez hiteles legyen állára tette kezét, majd felkiáltott. - Bingó! Scarlett összejön azzal a Viktor nevű fickóval újra? - vigyorgott rám Rosa. - Tudom, hogy ezt akartad kérdezni – kacsintott, miközben egy újabb szó formálódott a táblán, ami ezúttal egy „Nem” volt. - Nem! - kiáltott fel Rosa. - Mi az, hogy nem? - kérdezte kiakadva, majd egy mondat formálódott ki.
- Ez van – olvasta egybe a betűket Kim már szinte nevetve. Én is elmosolyodtam ezen. Rosa egy szellemmel is leáll vitatkozni, ha valami nem tetszik neki.
Már legalább negyed órája beszélgettünk a szellemmel, de én még egyszer sem kérdeztem. Rosa viszont mindenféle marhaságot kérdezett tőle. Például, hogy: Leight megveszi-e neki azt a gyűrűt, amit nemrég kinézett? Vagy, hogy: Megbukik-e a következő matek vizsgán? Természetesen az elsőre egy igen volt a válasz, a másodikra pedig egy talán. Rosa arca az utóbbira elváltozott. Nem tetszett neki ez a válasz.
- Ne aggódj, ha sokat tanulsz, akkor biztos átmész – biztattam a lányt, aki kissé bedurcáskodott.
- Scarlett, mért nem kérdezel? - emelte fel szemöldökét Kim és várakozóan nézett rám.
- Oké – nyeltem és vettem egy nagy levegőt. Ha ez az egész nem csak egy humbug, akár igaz is lehet a válasz. Nem? - Akkor... Mi lesz velem és Castiellel? - hadartam el, de sokkal hangosabban, mint ahogy azt szerettem volna. Rosa és Kim kikerekedett szemekkel bámultak rám, miközben én a poharat és a választ figyeltem. Nem néztem rájuk egyáltalán.
Mind a hárman egyszerre kiáltottunk fel döbbenetünkben.
- Mi a fene? - kérdezte Kim. - „Ezt neked kell tudnod” - változtatta férfiasabbra a hangját és úgy mondta, miközben szemeit forgatta. - Ez aztán az ócska szöveg – fújta ki a levegőt, majd ő kérdezett.
- Megnyerem azt a versenyt vagy nem? - kérdezte türelmetlenül. Látszott, hogy már nem élvezi ezt az egészet. A pohár újra mozogni kezdett ujjaink alatt, majd egy „Nem” szócska formálódott. - Ch, akkor el se indulok – morogta a lány, majd elengedte a pohár szélét és hátra feküdt.
- Kim, léci! Ne csináld már! - durcizott Rosa én pedig csak figyeltem a két barátnőt.
- Csajszik, ez nagyon unalmas – nyögte a plafont bámulva. - Azt hittem, hogy félelmetesebb lesz... - fújta ki a levegőt.
- Lányok, ha nem akarjuk folytatni, akkor el kellene küldeni a szellemet... - motyogtam, mire Kim felült.
- Rendben – egyezett bele a két lány a dologba, majd elküldtük a szellemet.
Rosa kitalálta, hogy ő most fodrászosat akar játszani, így elővette a hajvasalóját és kérlelő szemekkel nézett Kimre. Persze a lánynak nem fűlött a foga ehhez így én bevállaltam helyette. Jól elvoltunk, Rosa már az utolsó tincseimet csavarta loknikba, amikor egy kő... Dehogy egy, legalább tíz darab kő nekicsapódott az ablaknak. Ijedten ugrottunk fel Rosával, Kim pedig jót nevetett rajtunk.
- Köszi, Kim – forgattam a szemeimet nevetve, majd az ablakhoz léptem. Kint sötét volt. A szél csak úgy tépázta az utcai fákat. Kirázott a hideg, majd fejemet behúzva becsuktam az ablakot. - Nincs kint semmi – rántottam meg a vállamat.
- Biztos? - kérdezett vissza Rosa, mire csak bólintottam. - Jól van, akkor nézzünk filmet! - lelkesedett be újra és Kimhez lépett, aki eddig a CD-ket nézegette. Végül kiválasztottunk egy jó kis horrort. Az ördögűzés című filmet tettük be, majd elindítottuk. Rosa és én egymásba bújva néztük a filmet. Úgy néztünk ki, mint két ijedt kislány, akik engedély nélkül nézik a filmet és most anyuci rajta kapta őket. Kim le is fényképezett minket.
- Ez megy fel face-re! - nevetett, majd telefonjával babrált. Egyszerre pattantunk fel az ágyról és ugrottunk Kim telefonjáért. Nem érdekelt, hogy a TV túloldalán sikoltoznak, csak a telefon érdekelt akkor.
- Vedd el! - kiáltotta Rosa nevetve én pedig megkíséreltem a lehetetlent. Elvenni egy telefont egy küzdősportos lánytól kész öngyilkosság. Nevetve terültünk el a földön, amikor sikerült lerántanunk Kimet a földre, de az igazat megvallva szerintem hagyta magát.
- Meg van! - kiáltottam fel, de ekkor egy hatalmas csattanás rázta meg a házat, amely úgy tűnt, hogy a földszintről jött. Csak néztünk egymásra értetlenül. - Esetleg anyud itthon van? - kérdezte megoldást keresve.
- Nem – rázta a fejét Rosa.
- Lehet, Leight azt a gyűrűt hozta, amiről a szellem beszélt! - nevetett gúnyosan Kim, de Rosa megbökte így abba hagyta.
- Leight tudja, hogy ma csajos buli van. Kizárt, hogy ő legyen az! - erősködött a lány.
- Jól van, akkor megyek és megnézem – jelentettem ki, de amint a lépcsőhöz értem, már nem voltam olyan biztos a dolgomban. A lépcső fokok minduntalan megreccsentek a lábam alatt. A kis fali lámpák világítottak kevéske fényükkel, így még félelmetesebbé téve a hangulatot. Felnéztem a lépcső tetejére, de már nem fordultam vissza. A vége felé járhattam, amikor egy gyors, fekete árny suhant végig a nappalin. Először azt hittem, hogy csak káprázik a szemem, de az első árnyt követte egy második is és egy harmadik is, végül a negyedik sokkal lassabban közlekedett a sötétben, majd hangos csattanás és egy erőteljes káromkodás hallatszott.
- A francba! - morogta az árny. Sietve leléptem az utolsó lépcsőfokról is, majd bátran közelebb mentem és a kapcsolót kerestem. Halk suttogást hallottam és azt is, hogy leszidják az ügyetlenkedőt. Nagyon ismerősek voltak nekem ezek a hangok. A kapcsolót megtaláltam, de nem kattintottam fel. Kíváncsi voltam, hogy miben sántikálnak az idegenek. A kanapé mögé bújtam és ekkor láttam meg három alakot. A hold fénye bevilágított az ablakon, amely előtt álltak, így hátukat ki tudtam venni.
- Ly...Lysander? - motyogtam döbbenetemben. Fogalmam se volt, hogy mit kereshet itt. A többieket is beazonosítottam. - Castiel és Armin? - akadtam ki kicsit. Épp fordultam volna meg, hogy kérdőre vonjam a fiúkat, hogy mi a jó eget keresnek Rosáék házában, amikor valami telibe nekem jött. A földre estem és fejemet fogtam, amikor felkapcsolódott a villany és egy dühös Rosa és Kim állt a lépcső alján. Hogy ki volt az aki nekem jött? Alexy ült velem szemben és vakargatta a fejét zavarában, majd felállt és felhúzott.
- Lysander! - kiáltotta el magát Rosa. Tudtam, hogy ebből nagy baj lesz. - Mi a fenét kerestek itt? - kérdezte idegesen. Lys már épp válaszolt volna, amikor Armin lépett előre.
- Alexy és én jó ötletnek tartottuk, hogy ha egy kicsit megviccelünk benneteket – nevetett a srác. - Lysandernek volt kulcsa, hisz' a bátyával jársz, ezért őt kértük meg, hogy jöjjön velünk – védte meg a viktoriánus srácot.
- Hát, mit nem mondjak, sikerült – morogta a lány, de végül megenyhült a négy srác láttán. - Akkor a pohárral is ti szórakoztatok? - kérdezte Rosa mind a négy sráctól. Castiel lépett ki a fényre, ugyanis eddig a sötétség eltakarta.
- Igen – mondta teljesen magabiztosan és kiült a szokásos ravasz mosoly az arcára. Alexyn láttam, hogy kissé zavarodott, ahogy a másik két srác is.
- Akkor azt is hallottátok, amit fent beszéltünk? - kérdeztem most én tőle. Castiel leintette a beszélni készülő Armint.
- Igen – mondta, de arcáról nem lehetett leolvasni semmit se. Teljesen fal fehér lettem ennek hallatára. Ha Castiel igazat mond és tényleg ők szórakoztak a pohárral, - amit azért kétlek, - akkor azt is hallotta, hogy róla beszéltünk. Jézusom!
- Csak nem én voltam a téma? - kérdezte ördögi vigyorral az arcán. Erre Kim lépet elő.
- Most árultad el magad! Nem is hallottál semmit! - morogta a lány.
- Talán igen. Talán nem – mosolyodott el, majd telefonjáért nyúlt. - Lysander, én léptem – mondta, majd intett egyet a válla felett és az ajtóhoz lépett, de még visszafordult. - Ezt neked kell tudnod – intézte szavait felém, majd eltűnt.
Pár percig álltunk a nappaliban, majd Lysander megszólalt.
- Ne haragudj, Rosaly, hogy így rátok törtünk, csak ezek... - mutatott az ikrek felé mosolyogva.
- Semmi baj – legyintett a lány. - Legalább izgalmasabbá tettétek az esténket – kuncogott.
- Ja, meghiszem azt – bökött meg Kim, mire bólintottam.
- De, most jobb ha mentek, mielőtt anyáék hazaérnek – tessékelte ki a srácokat Rosa, majd integettünk nekik még az ajtóban, aztán visszamentünk a szobába. Rosa leoltotta a villanyt miután kényelmesen elhelyezkedtünk a matracainkon, majd csak a két lány szuszogását lehetett hallani a szobában.
Én nem bírtam elaludni. Folyton csak Castiel mondatán járt az eszem és nem tudtam, hogy a szellem idézés igaz volt-e vagy sem. Azt se tudtam, hogy mi lesz Viktorral, de legfőképpen, hogy Castiellel. Ezekkel a gondolatokkal hajtottam álomra a fejemet.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
