Másnap reggel hasogató fejfájásra ébredtem és ennek köszönhetően volt egy szép kis találkozásom az ajtókerettel.
- Hogy az a... - kaptam fejemhez, ahol pillanatokon belül megjelent egy nagy púp. - Remek! - morogtam. Korán reggel nincs is annál jobb, mint fejjel menni a falnak, vagyis az ajtókeretnek. Nagy nehezen levánszorogtam az emeletről, de félúton a lépcsőn egy rózsaszín ciklon száguldott el mellettem. Igen, Agatha nénikém megint késésben volt.
- Kicsikém, nem jövök haza csak pár nap múlva! Kaja a... - kezdte volna tíz perces monológját, de én megállítottam.
- Tudom, tudom. De te nem épp egy fontos megbeszélésről fogsz elkésni? - kérdeztem a fejemet csóválva.
- Jézusom! - kapott a szájához, majd a slusszkulcsot felkapva kirohant a házból és elhajtott.
Egy vizes zsepit raktam a fejemre, hogy enyhítsem a fejembe nyilalló fájdalmat. A kis vízcseppek kelletlenül végigfolytak az arcomon, bele a szemembe. Nem győztem törölgetni a kis nyavalyásokat. Magamhoz vettem egy almát, majd ismételten szobám felé vettem az irányt, hisz' ma iskolába kellett menni. Minő meglepő! Egy tizenhét éves lány iskolába jár. Igaz?
Kómásan hagytam el a házat, majd elindultam a suli felé. Útközben összefutottam Kentinnel is.
- Szia, Scarlett! - csápolt a tíz méterrel odébb lévő zebránál.
- Szia, Kentin – mosolyogtam rá, miközben megindultunk a kereszteződésen. Nem értettem, hogy mért itt futottam pont a srácba, hisz' ő sokkalta messzebb lakik, ahhoz, hogy erre járjon. Végül csak megrántottam a vállamat.
- Mi a helyzet? - kérdezte vidáman. Nem voltam épp beszélgetős hangulatomban, így csak megrántottam újra a vállamat, mire ő felvonta a szemöldökét.
- Nem történt semmi – morogtam halkan. - Inkább mesélj te valamit – néztem rá mosolyogva. Nem nagyon szerettem beszélni, inkább hallgattam az embereket, ahogy magukról mesélnek. Ez Kentinnek nem esett nehezére. Iskolába menet alig kellett megszólalnom, amit nem is nagyon bántam. Kentin irtó aranyos srác a maga módján. A kapuban viszont elváltak útjaink. Ő az udvar felé vette az irányt, míg én bementem a terembe és kipakoltam. Egy hatalmas kiáltás az ajtóban és Rosa már a nyakamba is ugrott.
- Szia, Rosa – mosolyogtam a lányra, aki alaposan megölelet, majd lehuppant a mellettem lévő üres helyre.
- Ma, nálam, este nyolc! Nincs kifogás! - emelte meg mutatóujját. - Csajos bulit szervezek – tapsikolt lelkesen, majd várakozóan rám nézett. - Na?
- Hát... Nem is tudom. - Igen, tényleg haboztam. - Kik lesznek még?
- Nos... - kezdett el hangosan számolni. - Viola, Iris, Kim, Melody... Ja, és Te! - rikkantotta, mire csak fejemet ráztam mosolyogva.
- Rendben van – egyeztem bele, de tovább már nem folytathattuk a beszélgetést, mert becsengettek. Mindenki leült a helyére, de egy valaki hiányzott a mellettem lévő padból. Castiel ma se jött iskolába, ami azt jelenti, hogy ki fogják csapni. Ez pech.
Igen, azt mondtam, hogy Castiel nem jött iskolába, de tévedtem. A második órára sikeresen beért a srác, de rám se nézett, ami azért szíven ütött. Jó, lehet, hülyeség, hogy esetleg lehet köztünk valami, de hát mit tehet az ember, ha szerelmes? Tessék, most kimondtam! Nyöszörögve feküdtem el a padomon és vártam, hogy a szenvedésnek végre vége legyen. Egész nap azon voltam, hogy beszéljek Castiellel, de folyamatosan figyelmen kívül hagyott. Most nem kérhettem Lysander segítségét se, ugyanis a viktoriánus lovag, ma nem volt iskolában. Végül nagy levegőt vettem és elindultam a hátsó udvar felé, ahová cigizni jártak a diákok szünetben.
- Castiel! - léptem egyre közelebb a kerítéshez, de nem láttam senkit. Az ég annyira szürke volt, hogy az ember azt hihetné, hogy éjszaka volt. Dörögni kezdett, mire én összerezzentem. Köztudott tény, hogy rettegek a viharoktól, pláne, ha nem otthon vagyok. A szünet csengője jelezte, hogy újabb óra következett. Szerencsére ez a mi osztályunkat nem fenyegette. Lukas óránk volt most. Körbe körbe forogtam és kezdtem feladni, amikor mögöttem rátapostak valamire. Hirtelen megpördültem és sötétben észre vettem Castielt, aki a fal mellett állt és engem figyelt.
- Mit akarsz? - förmedt rám, majd rágyújtott még egy szál cigire.
- Beszélni veled – néztem rá, mire ő elnevette magát.
- Minek akarsz te velem beszélni? Talán itt és most akarod bevallani, hogy mennyire szeretsz? - röhögött.
- Nem – motyogtam lehajtott fejjel. A szürkeségnek köszönhetően nem láthatta, de elpirultam. - Csak zavart, hogy levegőnek néztél – emeltem fel fejemet.
- Mért, minek nézzelek, ha nem annak? - kérdezte egy gúnyos mosoly kíséretében. Nem könnyíti meg a helyzetet, az biztos! Sóhajtottam egyet és mikor már bele akartam kezdeni, az ég beleavatkozott. Dörgött és villámlott egyszerre, majd pillanatokkal később leszakadt az ég. A zuhogó esőben alig láttam Castielt, csak mikor már közvetlenül mellettem állt. - Na, gyere te kis levegőlány – nevetett halkan, majd gyors léptekkel megindult a suli bejárata felé. Pár másodpercig csak néztem utána, majd újra egy hatalmasat dörgött, mire és gyorsan Castiel után szaladtam. Egészen a bejáratig szaladtunk, majd a folyosón Amberék szúrós tekintetével találtam szembe magamat.
- Csak nem eláztál? - kacagott, majd haját hátra dobva elfordult, de még visszaszólt. - Igazán...Khm...Szexi a piros melltartód – nevetett a két lánnyal együtt, majd elsétált. Az említett pontra néztem és Ambernek tényleg igaza volt. Az alatt a pár perc alatt annyira eláztam, hogy tökéletesen látszott a melltartóm. Remek.
- Hülye liba – hallottam meg Castiel morgó hangját is, mire odafordultam. - Én leléptem – jelentette ki, majd a kijárat felé indult, de én megállítottam.
- Hová akarsz menni?
- Haza? - nézett rám értetlenkedve. - Ha már ilyen szépen eláztam, felesleges itt maradnom – rántotta meg a vállát, majd kilépett a viharba. Még láttam, ahogy a kapucnit a fejére húzza, majd végleg eltűnt a szürkeségben.
A folyosón bolyongtam Rosát keresve. Nemsokára megtaláltam egy üres teremben. Épp Alexyvel és Kimmel beszélgetett.
- Sziasztok – köszöntem, de majd' megfagytam.
- Helló, csajszi! Veled meg mi történt? - kérdezte Kim, mire Alexy és Rosa is rám nézett.
- De hisz' te teljesen el vagy ázva! - sajnálkozott Rosa. - Ezt gyorsan orvosolni kell! - ugrott le a padról, majd karon ragadott és egészen a szekrényéig rángatott. Kutakodni kezdett benne, majd elővett egy hasonló ruhát, mint amit ő viselt csak ez épp kék volt. - Gyere! - rángatott tovább a mosdóba, majd a kezembe nyomta a ruhát és egy WC fülkébe lökött. Sikerült lerángatnom magamról vizes ruháimat, majd felvettem a kapott ruhát. Szégyenlősen kijöttem a fülkéből.
- Hát...Nem is tudom... - nézegettem magamat a tükörbe.
- De jól áll! - rikkantotta a lány, majd körbeforgatott. - De ez a tornacipő rontja az összhatást – nyafogta, de nem volt neki se másik cipője, amit rám adhatott volna, így be kellett érnie ennyivel.
Visszasiettünk a terembe, ahol már legalább tíz perce folyt a tanítás. A matektanár nem nagyon örült neki, de Rosa kimagyarázta és közben pilláit rebegtette. A tanár úr legyintett, majd folytatta a matekozást.
A nap végére teljesen átkapcsoltam zombie módra. Hulla fáradt voltam, így nagyon örültem a nap végét jelző csengőnek. Esernyőmet kinyitottam, mert még mindig esett az eső. Röpke tíz perc alatt haza értem a húsz helyett. Csodákra képes az ember, ha felette dörög az ég. Kibújtam cipőmből, majd feltrappoltam a szobámba. Pár óra múlva mehetek Rosa partijára, így készülődni kezdtem. Mivel ez egy csajos buli, így kikészítettem magamnak egy fekete farmert és egy türkiz kék, hátul csipkebetéte felsőt. Imádom a csipkét! Rosa ruháját szépen összehajtogattam, majd elmentem lezuhanyozni. A hajammal bíbelődtem, amikor csörgött a telefonom. Letettem a hajvasalót, majd felvettem a telefont.
- Szia, Scarlett. - A hang hallatára megint nagyot dobban a szívem, pedig már rég túl voltam rajta. Vagy mégse?
- Viktor. – Nyeltem egy nagyot.
- Lesz egy ügyfelemnél egy vacsora találkozó és egy partnert kell, hogy vigyek magammal... Én rád gondoltam... - halkult el a hangja.
- Sajnálom, Viktor, de ma nem lehet. Programom van. - Hangom először elutasító volt, de ahogy beszéltem, úgy lágyult meg hangom is.
- Ó! - nyögte csalódottan. - Akkor remélem, még látjuk egymást, Letty. - Hangja szerelmesen hangzott, mint régen.
- Én is... - sóhajtottam, majd öntudatlanul is, de kinyomtam a telefont. Megfordultam, majd hátra léptem egyet, de akkor szerencsésen belerúgtam a forró hajvasalóba. Gondolhatjátok, hogy mezítláb mennyire kellemes volt. Szitkozódtam egy sort, majd újra nekikezdtem hajam göndörítésének. Írtam egy SMS-t Zanenek, hogy nem leszek itthon, majd felkaptam táskámat és cipőmet, majd elindultam a megadott címre.
Rosa eléggé messze lakott tőlem, így buszra kényszerültem, amit nem is nagyon bántam ebben az ítélet időben. Leszállva a buszról, kinyitottam az esernyőmet, majd pár percig sétáltam, mire megérkeztem Rosáékhoz. A teraszon egy kovácsoltvas asztal állt, körülötte pedig ugyan olyan székek sorakozta. Összecsuktam esernyőmet, majd becsengettem. Míg azt vártam, hogy kinyíljon az ajtó, addig a színes virágokkal teli udvart pásztáztam, ami most teljesen szürke volt a felhők miatt. Nyitódott az ajtó és egy női hang szólalt meg onnét.
- Te vagy Scarlett? - mosolygott rám egy negyven év körüli nő. Fekete haja volt és szikrázó arany szemei. Kétségem se volt afelől, hogy ő Rosa anyukája.
- Igen. Scarlett Black vagyok – mutatkoztam be.
- Én Anasztázia vagyok. Gyere csak beljebb – invitált beljebb a nő. Levettem a cipőmet és az esernyőmet a tartóba tettem. - Menj csak fel. Rosaly már vár rád – mosolygott, majd kabátomat levette és a fogasra akasztotta.
- Köszönöm – mosolyogtam, majd felsétáltam a lépcsőn Rosa hangját követve. A lány szobájához érve kopogtam. Rosa ajtót nyitva egyből megölelt és behúzott, majd becsukta az ajtót.
- Végre, hogy megjöttél! - rikkantotta, majd lehúzott a földre, ahol a többiek is ültek.
- Sziasztok – köszöntem, mire a lányok kórusban visszaköszöntek nekem.
- Kezdhetjük? - türelmetlenkedett Rosa. Én csak ekkor vettem észre a fura táblát a földön. Hirtelen nem tudtam, hogy mi készül itt, de amikor leesett elfogott a félelem.
Így visszagondolva nem lett volna szabad belemennem, de az ember a hibáiból tanul. Már ha tanul és túléli a következő eseményeket...
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
