Egész éjszaka forgolódtam az ágyamba, így nem tudtam kipihenni magamat rendesen. Folyton csak Nathaniel járt az eszembe. Na, igen. Akkor, hogy is van ez? Mért érdekel engem egy olyan srác, akit alig ismerek?
Nem tudtam rá a választ, de igazság szerint jobb volt homályosan látni a dolgokat számomra. Legalábbis én azt hittem eleinte.
Lassan, kómás fejjel baktattam le a lépcsőn, egyenesen a konyhába. Levágódtam egy székre, majd az asztalon talált tejeskávés bögrét megemelve iszogatni kezdtem. A fáradtság azonnal kiszállt belőlem, amikor meghallotta bátyám hangját.
– Hé! Az az én kávém! – ripakodott rám a tesóm. Fel se tűnt, hogy épp előle vettem el a kávét. Azt meg pláne furcsálltam, hogy itthon van. Nem törődtem a kiáltozásával, tovább ittam a meleg italt. Letettem a bögrét, miután végeztem. Felálltam, majd nyújtózkodtam egyet. Bátyámra néztem, aki időközben csinált magának egy másikat és azt itta a konyhapultnak támaszkodva.
- Hogyhogy itthon vagy? – kérdeztem még mindig kómásan, de már nem voltam annyira fáradt a kávénak köszönhetően. Zane csak felemelte az egyik szemöldökét mosolyogva, majd se szó, se beszéd nélkül felballagott az emeletre. "Na, szép! Kérdez tőle valamit az ember, és nem válaszok." Magamban pufogtam még pár percig, majd lassan felslattyogtam a szobámig.
Beérve az iskolába még mindig hihetetlenül fáradt voltam, ráadásul az eső is eleredt. Idegesen csuktam össze az esernyőmet, majd beléptem az iskola épületébe. Mindenhol diákok voltak. Néhány csoport a büfénél csoportosult, mások olvastak, néhányan pedig a rajzfüzetüket bújták. Én, személy szerint inkább a terembe indultam, ami teljesen üres volt. Sehol ez kósza lelket nem láttam oda bent. Csodálkozva mentem a padomhoz, amikor meghallotta az óra kezdetét jelző csengőt.
- Mi a fene! - kiáltottam hirtelen. - Hol van az osztály? - kérdeztem magamtól, bár nem gondoltam volna, hogy választ is kapok.
- Ha a 11/A-t keresed, akkor azok két emelettel feljebb vannak. - A hang irányába fordultam, majd megláttam egy magas, szőke, zöld szemű srácot. - Jaj, de modortalan vagyok - csapott a homlokára színpadiasan az illető. - Dakota vagyok, de nyugodtan szólíts Dakenek - mosolygott szívdöglesztően a srác rám.
- Én Scharlett vagyok, de akkor én most mennék. Nagyon sietek - kaptam fel táskámat, majd a kijárat felé igyekeztem, amikor megfogta a karomat, mire én visszaléptem.
- Majd én segítek feltalálni a termedig, úgy látom egyedül eltévednél - mosolygott még mindig, majd kifelé kezdett húzni, utána pedig felfelé. Próbálta kihúzni a karomat, de nem ment, így inkább, hagytam, hadd vezessen el a teremig.
Két emeletet haladtunk felfelé, majd végig mentünk a termek előtt. A folyosó végéig sétáltunk, majd egy ajtó mellett megálltunk, ez volt az utolsó a folyosón. Dake kedvesen rám nézett, majd kinyitotta nekem az ajtót. Léptem a félig kinyitott ajtó felé egyet, majd hirtelen egy lökést éreztem és már csukódott mögöttem az ajtó, a zár pedig hangosan kattant, jelezve, hogy nem jutok ki innen.
- Ne haragudj, drágám, de veled semmi bajom - hallottam Dake hangját. - Valaki szerint nem kívánatos személy vagy a suliban - szólt távolabbról a hangja, majd teljesen elhalkult, én pedig ott maradtam, egyedül a sötétben.
Elővettem a telefonomat, hogy világítani tudjak. Amit láttam először megrémített. Egy hatalmas csontváz volt bent, és ahogy jobban megvilágítottam a kicsiny helységet, úgy vált számomra világossá, hogy hová is zártak be. Egy apró raktárban raboskodtam, majd az ajtóhoz fordultam. Hangosan dörömbölni kezdtem rajta, majd kiabáltam is.
- Segítség! - kiáltottam. - Itt vagyok a raktárban! Valaki nyissa ki az ajtót, kérem! - mondtam egyre hangosabban, de mind hiába, nem jött senki se, hogy kiengedjen. Lekuporodtam a földre, majd gondolkodni kezdtem, hogy hogyan is juthatnék ki a raktárból. Már eltelt az óra fele, de senki sem jött. Lassan kicsöngettek, de hiba dörömböltem, nem hallotta senki se. Már kezdtem feladni, amikor nyikordult az ajtó és egy kék hajú srác nézett be rajta. Egyből felismertem benne Alexyt.
- Jaj, Alexy! - kiáltottam hangosan, majd egyből a nyakába ugrottam. - De jó, hogy jöttél - mondtam még mindig a nyakába csimpaszkodva.
- Scharlett? Mi a fenét kerestél idebent? - tolt el magától a srác, majd kérdőn rám nézett.
- Reggel nem találtam az osztályt és egy Dake nevű srác segített feljönni, de bezárt ide és azt mondta, hogy valaki szerint nem kívánatos vagyok az iskolában - hadartam el egy levegővétellel az egészet. Alexy csak nagyra nyílt szemekkel nézett rám, de láttam rajta, hogy erősen gondolkodik.
- Ki lenne képes ilyesmire? - kérdezte, de én se tudtam rá a választ. Alexy megvakarta az állát, de még így se jutott semmire. Ekkor hallottuk meg a szünet végét jelző csengőt. Egymásra néztünk, majd mind a ketten a teremig szaladtunk, és mire leértünk szaporán vettük a levegőt. A srác lépett be előbb, én pedig utána. Körbe se nézve leültem a helyemre, majd gyorsan előpakoltam a cuccomat. A mellettem lévő padsorban lányok nevetgéltek, amikor rám néztek. Amber gonosz mosolyra húzta a száját, már épp nyitotta volna a száját, de a tanár megakadályozta ebben. Az osztályfőnök belépett de egy másik tanárral a nyomában.
- Black Kisasszony, kérem jöjjön ki - mondta Mr. Faraize, mire én felálltam, és a tanáriasztal felé igyekeztem, de nem néztem senkire. Amber és a csatlósai elnevették magukat, mire az első padban ülő Nathaniel rosszallóan nézett a lányra. Felnéztem a tanárokra, mire a kémiatanár csak a kijárat felé intett. Mit volt mit tenni. Kisétáltam a folyosóra.
Egyedül álltam a folyosón, de pár perc múlva kijött Mr. Faraize, én pedig egészen az igazgató irodájáig követtem. Ott elváltak útjaink, a tanár úr elindult órát tartani. Pár pillanatig az "Igazgatói" felirattal ellátott ajtót figyeltem, majd bekopogtam. Egy idős, női hang szólalt meg.
- Szabad! - hallottam a hangot bentről, mire óvatosan benyitottam. Bent érdekes látvány fogadott. Az igazgatónő iratokat rendezett, majd rám nézett. - Foglaljon helyet, kérem! - mutatott az egyetlen szabad székre. Odanéztem, és ekkor láttam meg, hogy Castiel is bent van. Lassan mellé sétáltam, majd leültem a székre, és csöndben vártam, hogy az igazgatónő rám figyeljen.
Castiel kivette a fülhallgatót a füléből, majd rám nézett és gúnyosan elnevette magát.
- Nocsak-nocsak! Csak nem rossz fát tettünk a tűzre - mosolygott tovább. - Azt hallottam, hogy nem voltál bent az első órán. Nagy hiba - nézett ki az ablakon. Csodálkozva ránéztem.
- Akkor ezek szerint te sem voltál bent - mondtam neki, de nem akartam elmondani, hogy én miért is hagytam ki az órát.
- Jól gondolod... - jelentette ki, de nem tudta folytatni, mert az igazgatónő elénk állt és rosszalló pillantásokkal ajándékozott meg minket.
- Maguk! - nézett ránk az idős asszony. - Ma büntetésben lesznek, három órán át – jelentette ki. - Azután elmehetnek, de ne merészeljenek lógni még egyszer – mondta szigorúan, majd hangulata megváltozott. - Most menjenek órára, kedveskéim – mosolygott kedvesen. Nem tudtam mire vélni ezt a hangulat ingadozást, de nem törődtem vele, inkább felálltam és a kijárathoz sétáltam, de még visszafordultam Castiel felé.
- Nem jössz? - kérdeztem, miközben táskámat is vállamra vettem. Castiel csak unott fejjel felállt, majd egyszerűen visszasétált a terembe.
Amink kiléptem az irodából Rosa és Iris siettek elém.
- Hé! Mi volt ez? Mért nem voltál első órán? - kérdezte arany szemű barátnőm emelt hangon. Én csak zavartan felnéztem rájuk, majd elmondtam, az okát és, hogy mit is kaptam érte.
- Óóóó! - jött az egyöntetű válasz tőlük. - Akkor ma nem tudsz eljönni hozzánk, igaz? - biggyesztette le ajkait Rosa.
- Majd legközelebb bepótoljátok – mosolygott Iris, majd mind a két lány magamra hagyott, hisz’ a két lánynak most nem velem volt órája. A nevetgélő lányok után néztem, ahogy felmentek a lépcsőn. Csak a csengő szó volt, ami arra késztetett, hogy megmozduljak. Sóhajtottam egyet, majd elindultam a saját órámra.
Az egész napot végigültem. Lassan, de biztosan eltelt és én az utolsó órán már tűkön ültem, hogy vajon milyen lesz a büntetésem és, hogy fogok Castiellel kijönni majd. Ránéztem a fali órára, ami még tíz percet mutatott. Felnyögtem, majd a padomra hajtottam a fejemet és vártam. Lehet, hogy egy kicsit elszundikáltam, mert arra ébredtem, hogy valaki megbökött egy ceruzával, ráadásul a hegyes végével.
- Áú! - kaptam a vállamhoz, majd felnéztem az illetőre. Azonnal felébredtem, amint megláttam Castiel arcát, alig tizenöt centire tőlem. Hátrahőköltem, és lehet, hogy egy kicsit el is pirultam, de próbáltam tartani magam. Castiel természetesen önelégülten elmosolyodott. Biztos, hogy észrevette!
- Na, gyere! - állt fel. - Nincs kedvem azon a kibaszott büntetésen ülni egész nap! - jelentette ki, majd a kijárat felé indult. Gyorsan összekaptam a cuccomat, majd utána siettem, ugyanis fogalmam sem volt, hogy merre kéne mennem.
Castiel nyugodtan sétált egy csigalépcsőn felfelé. Valószínű, hogy már eléggé jól tudta az utat. Amint felértünk pár emelettel feljebb, egy hatalmas fa ajtóval találtam szembe magamat. Az volt rá írva, hogy: Könyvtár. Castiel kopogás nélkül benyitott én pedig követtem. Egyszerűen ledobta a táskáját az egyik székre, majd egy másikra pedig leült. Csend telepedett ránk eléggé hosszú időre, ami lassan, de biztosan az őrületbe kergetett. Inkább leraktam a táskámat a földre, majd a hatalmas könyvespolcok között kezdtem lófrálni. Céltalanul bolyongtam már legalább negyed órája, amikor valaki hátulról megérintette a vállamat. Megremegett a vállam, majd hátra fordultam, hogy lássam "támadómat". Nagy meglepetésemre Lysander volt az. Láthatta rajtam, hogy megijesztett, így bűnbánóan rám nézett, majd bele kezdett.
- Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni, csak azt hittem, hogy Rosa vagy - mondta a srác, majd tarkóját vakargatta. - Elnézést kérek - mondta, majd kezét felemelte és egy kósza hajtincset a fülem mögé tűrt. - Én most megyek, is! - mondta, majd ellépett mellőlem és elsétált, de még visszafordult. - További szép estét!
Hallottam ahogy csukódik a hatalmas könyvtári ajtó, majd újra csend telepedett a helységre.
Már fél órája szenvedtem a büntetésen. Néha elő vettem egy könyvet, de pár perc után vissza raktam a helyére és tovább unatkoztam. Ekkor jutott eszembe, hogy nem vagyok egyedül. Felkeltem, majd kinyújtózkodtam, ugyanis eddig elfeküdtem egy padon. Visszasétáltam a táskámhoz, de Castiel nem volt ott, viszont helyette egy cetlit találtam. Felvettem, majd méregetni kezdtem a papírdarabot a kezemben.
"A tetőre mentem, ha akarsz gyere fel.
C."
Ennyi állt a kis fecnin. Gondolkodtam, hogy utána menjek-e, majd végül arra jutottam, hogy nem lehet belőle probléma, hisz' táskája még a széken pihent, ami annyit tesz, hogy nem akart meglógni a srác. Kiléptem a hatalmas faajtón, majd folytattam utamat a csigalépcsőn felfelé. Pár perc múlva már egy kisebb ajtó előtt álltam. Lassan kinyitottam, majd magam mögött becsuktam azt. Castiel ott állt a korlátnak támaszkodva és épp cigizett. Viszont ami mögötte volt az teljesen ámulatba ejtett. Az egész város a háta mögött volt. Közelebb sétáltam hozzá.
- Szia - köszöntem, majd a szájából kifújt füstöt figyeltem, amit egy kisebb széllökés elfújt.
- Hali - intett, majd közelebb lépett hozzám. - Sejtettem, hogy feljössz utánam - terült el megint egy önelégült mosoly az arcán. Én csak megforgattam szemeimet, majd korláthoz léptem, hogy jobban megcsodálhassam a tájat. Éreztem, hogy Castiel mellém lépett, így rá néztem. A várost nézte, vörös hajába bele-bele kapott a szél és engem teljesen elvarázsolt. Furcsa gondolatok cikáztak a fejemben, amiket nem tudtam hová tenni. Megráztam ezüst tincseimet, majd inkább tovább figyeltem a tájat. Castiel ekkor olyat tett, amire egyáltalán nem számítottam. Rám nézett, de szeme sarkából a lépcsőfeljárót figyelte. Már épp meg akartam nézni, hogy mi van ott, amikor arcomat maga felé fordította és olyan közel hajolt hozzám, hogy egy kicsit elpirultam. Ekkor egy hangos csattanással becsukódott az ajtó. „De hát én becsuktam az ajtót.”
Castiel gúnyosan elmosolyodott, majd elhajolt tőlem és lépett egyet hátrébb. Elnyomta a cigicsikket, majd ott hagyott a tetőn. Se szó, se beszéd nélkül lelépett. Sóhajtottam egyet, majd arcomra tettem a kezemet, ami a szél ellenére is meleg volt. Miután arcomat rendbe raktam, lesétáltam a tetőről, vissza a könyvtárba. Már majdnem beléptem, amikor hangokra lettem figyelmes. Két mély és erőteljes hang. Az egyik gúnyos szavakkal illette a másikat. Ebből tudtam, hogy az egyikük Castiel. Óvatosan kinyitottam az ajtót, hogy lássak valamit. Nathaniel állt a vörössel szemben és látszott arcán, hogy ideges. Nem akartam zajt csapni, így csak figyeltem az eseményeket, legalább végre megtudom, hogy miért orrolnak egymásra.
- El sem hiszed, hogy milyen arcot vágtál, ott fent, a tetőn – röhögött a vörös, majd egy hanyag mozdulattal leült a székre. Nathaniel idegesen beletúrt szőke hajába, de megpróbált nyugodt maradni. - Tudod, igazán aranyos, amikor elpirul. Te is így gondolod, nem igaz? - kérdezte a rocker, majd az ajtóra pillantott a szeme sarkából és elmosolyodott, amikor belenézett szemeimbe. Automatikusan visszahúzódtam és Castiel tovább folytatta a szőkeség idegesítését. - Nathaniel, Nathaniel. Rájöhettél volna, hogy én mindig is jobb leszek nálad – itt Castiel felállt, majd a sráchoz lépett és az utolsó szavakat suttogta neki. - Minden téren – suttogta, majd felvette a táskáját és kisietett a büntetésről. Mikor az ajtót kicsapta és hátra tántorodtam, majd hirtelen a földön találtam magamat. A srác csak egy pillantásra méltatott és már el is tűnt.
Ott ültem a földön és meg se bírtam szólalni. Lassan feltápászkodtam, majd leporoltam a ruhámat és benyitottam a könyvtárba. Nathaniel ott ült az asztalnál, arcát tenyerébe temette.
- Nathaniel... - kezdtem bele, mire a srác felemelte fejét és borostyán szín szemeiben szomorúságot véltem felfedezni.
- Mit akarsz? - kérdezte kissé mogorvábban, de azonnal lenyugodott, amikor rám nézett. - Ne haragudj, csak tudod, Castiel elég felidegesített - túrt a hajába, majd felállt és közelebb jött hozzám. Legszívesebben azonnal megöleltem volna, de nem tehettem.
- Nathaniel... én... - kezdtem, majd belegondoltam, hogy mért is magyarázkodom neki, hisz' nem történt semmi.
- Te? - kérdezett vissza, majd szemöldökét felhúzta.
- Semmi – mondtam lehajtott fejjel, majd táskámat felkaptam és gyorsan kiszaladtam a büntetésről.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
