|
Reggel viszonylag vidáman keltem fel. Az ablakon kinézve rájöttem, hogy nagyon jó az idő. Itt volt az ideje, hogy felöltözzek valami jobb ruhába. Kotorászni kezdtem a ruháim között, majd a kezembe akadt egy fekete csőfarmer, amit strassz kövek díszítettek oldalt. Hozzá egy királykék pólót vettem fel és egy fekete tornacipőt. Ezeket mind Rosaval és Irissel vettem a minap. Kiszaladtam a fürdőszobába, majd megfésülködtem. Pár percig álltam a tükörbe, mert nem tudtam eldönteni, hogy kiengedve hordjam a hajamat, vagy fogjam össze. Végül úgy döntöttem, hogy összekötöm. Nem készültem még fel arra, hogy mindenki megbámuljon, ezért ki se sminkeltem magam, csak egy kis szájfényt engedtem meg magamnak. Azt is azért, nehogy kiszáradjon a szám. Miután végeztem, táskámmal együtt lesiettem az emeletről. Keresztanyu már lent sürgölődött a konyhában. Elém rakta a reggelimet és a kávémat, majd egy gyors puszit nyomott a homlokomra.
- Elmentem, Kicsim! – kiabált vissza az ajtóból. Még köszönni sem volt idő, már el is tűnt. Sóhajtottam egyet, majd reggelimhez fordultam. Most kivételesen meg voltam késésben. Tányéromat a mosogatóba raktam, majd már indultam volna a suliba, de sajnos a balszerencse nem került el. Siettemben a kezemmel levertem az asztalról a vázát, szinte azonnal darabokra tört.
- Most takaríthatok össze – motyogtam magamnak. Előkerestem a partvist és a kis, sárga lapátot, majd összesöpröttem a szilánkokat. A fali órára tekintve észrevettem, hogy, ha most nem indulok el, akkor elkésem. Vékony kabátomat és táskámat felkaptam, majd bezártam a lakást, hisz’ Zane már megint nem jött haza az éjjel. A fene se tudja, hogy hol van. Remélem hamar hazaér.
A suli felé vezető úton nem kellett sietnem. Ráérősen lépkedtem a kellemes, őszi reggelen. Pár pillanat múlva egy ezüstszínű motor kanyarodott be az utcába, majd nagy hanggal megállt mellettem. A sofőr levette a sisakját majd rám nézett.
- Zane, van nálad lakáskulcs? – kérdeztem.
- Persze, csak gondoltam köszönök neked, hugi – mosolygott, majd beindította a motort és elszáguldott. Én tovább sétáltam a jó időben. A reggeli séta után a suliban Melody szaladt felém.
- Szia, Scharlett! – köszönt rám a barnahajú lány. – A segítségedet szeretném kérni. Tegnap valaki teljesen összekeverte az iratokat a DÖK-ös teremben és a kiválogatásában kellene segítened. Nathaniel azt mondta, hogy nagyon megbízhatónak látszol – fejezte be mondatát.
- Sajnálom, Melody, de ma nem segíthetek, mert dolgozom. Ne haragudj – hazudtam egyszerűen.
- Hát, akkor, majd megkérdezek mást – jelentette ki, de nem látszott rajt, hogy bántotta volna a dolog. Gyorsan besietett az iskolába. Magam is az épület felé vettem az irányt, de valaki megint megállított.
- Mért hazudtál a kis DÖK-ös csajnak? – kérdezte egy hang. Hirtelen hátra fordultam, majd megláttam Lysandert és Castiel mögöttem állni.
- Nem hazudtam én tényleg… - kezdtem el, de hirtelen eszembe jutott, hogy ő is hallott, amikor Elena azt mondta, hogy nem kell ma bemennem. Ez Pech. – Azért, mert nem akarom az egész napomat papírok között tölteni – mondtam gyorsan, majd sietve betrappoltam a suli bejáratán.
Castiel és Lysander még utánam néztek, ahogy beléptem az ajtón, de ők maguk nem befelé indultak. Egy hatalmas fa alatti padhoz indultak, majd leültek. Castiel elővett egy szál cigit, majd meggyújtotta. Hatalmas füstkarika hagyta el a száját.
- Mi a véleményed róla? – kérdezte haverját az énekes.
- Miről? – kérdezett vissza unottan Castiel.
- Nem miről, hanem kiről! – szólt mosolyogva Lysander. – Az új lányról – fejtette ki bővebben a srác.
- Igazából nem izgatja a fantáziámat… Még – tette hozzá Castiel sunyi mosollyal az arcán. Miután elszívta a cigijét, felállt. – Menjünk órára, haver – jelentette ki a vörös srác, majd elnyomta a csikket. A két srác, csöngetéskor belépett a terembe, majd leültek a helyükre.
Megkezdődött a Biológia óra. Az egész órát csöndben töltöttem. Szerencsére senki sem figyelt rám, így nyugodtan jegyzetelhettem az órán. Az óra vége felé egy kis papír fecni érkezett a padomra. Körbenéztem, de mivel nem hátulról jött, előre néztem. Ekkor láttam meg Nathaniel mosolygó arcát. Szájával betűket formált.
- Olvasd el – tátogta, majd újra előre fordult. A kis cetliért nyúltam, majd szétnyitottam és magamban végig olvastam az üzenetet.
„Remélem, nem veszed tolakodásnak, de szeretnélek
délutánra elhívni valahová. Megmutatnám a várost neked.
Persze, csak ha van kedved hozzá.
Nathaniel.”
Elmosolyodtam a kis üzeneten, majd a tollat a kezembe vettem, és lassan visszaírtam a fiúnak. Nagyon kedvesnek tartottam, hogy meg akarta mutatni a várost nekem. „Így legalább, már nem fogok eltévedni legközelebb.”
„Szívesen megnézném délután veled a várost,
de ezt óra után beszéljük meg.
Scharlett.”
Előre küldtem a kis üzenetet, majd megvártam, míg a srác végigolvasta. Nathaniel hátrafordult, majd mosolyogva bólintott egyet, és a következő pillanatban, már ki is csöngettek. Összepakoltam a könyveimet, majd a következő órámra siettem, de a folyosón beleütköztem valakibe.
- Néz már a lábad elé! – szólt rám egy igen csak ismerős hang. Miután észrevette, hogy kibe is ütközött, elmosolyodott. – Úgy látom, hogy most már mindig belém fogsz szaladni – mosolygott sejtelmesen a vörös srác, de szavai kétértelműek voltak. Bocsánatkérően ránéztem.
- Ne haragudj – sütöttem le a szemeimet. – Én csak nagyon siettem és… - hadartam, de valaki belém fojtotta a szót. Nathaniel volt az.
- Scarlett! – jött oda hozzánk a srác, majd Castielre nézett, de ennél többre nem méltatta a rockert. – Gyere! Jobb, ha eljössz a közeléből – fogta meg a szőke srác a kezemet, majd az, egy emelettel feljebb található teremig húzott. Még egy utolsót pillantottam a folyosón maradt srácra, aki csak intett, majd kiment a suli udvarára.
A teremhez érve Nathaniel alig akarta elengedni a kezemet. Elpirultam, és gyorsan elhúztam a kezemet.
- Ami a délutánt illet… - kezdtem bele halkan, majd a srácra néztem.
- Igen, a délután – mosolygott kedvesen. – Iskola után egyből mehetnénk is – vetette fel az ötletet a DÖK-ös elnök. – Mit szólsz? – kérdezte meg reménykedve. Elmosolyodtam, majd bólintottam egyet. Tetszett az ötlet, és így legalább olyannal lehetek, aki kedves velem.
Lassan telt el a napom. Végig ültem egy irodalom és egy angol órát. Szinte egész nap csak a délutánon járt az agyam. „Vajon ez most egy randi? Vagy csak szimplán megmutatja a várost?" Miközben magamban elmélkedtem, a tanár mellém lépett.
- Remélem, a gondolatai a matematika körül forognak – szólt a tanár. – Figyeljen oda! Jó példát kellene, hogy mutasson a diákoknak – csapott hirtelen az asztalra a mutatópálcával, mire én összerezzentem.
- Ne haragudjon, Tanár úr. Figyelni fogok – mondtam, miközben a táblára szegeztem tekintetemet. Az osztály ezt követően csöndben végig ülte az órát. Alig vártam, hogy vége legyen a napnak. Szerencsémre gyorsan teltek a percek. Az utolsó két órámból csak egy volt megtartva, az utolsót pedig elengedték. A diáksereg boldogan lépett ki az iskola kapuján, de mivel Nathanielnek még volt pár dolga, így kénytelen voltam várni rá. Kimentem az udvarra, ahol Rosat pillantottam meg.
- Szia, Schar – köszönt a lány mosolyogva, majd mellém lépett és letelepedtünk egy padra. – Mit szólnál, ha ma eltöltenénk egy csajos napot az Eclipsben? – kérdezte kitörő örömmel.
- Bocsi, Rosa, de ma nem lehet – mondtam halkan. Rossz volt lelombozni őt, de mára már más programom volt. – Nathaniellel megyek várost nézni – mondtam ki végül a programomat.
- Óóóó! – hangzott a lány szájából. Látszott, hogy megdöbbent, de végül elmosolyodott. – Az tök jó! – nevetett. – Akkor ez egy randi? – kérdezte Rosa kíváncsian.
- Nem… Nem, ez csak… Megmutatja a várost és kész – dadogtam, de kicsit elpirultam.
- Rendben, akkor hagylak is titeket – állt fel Rosa, majd megölelt. – Nyugi, Nath rendes srác – mosolygott a fehér hajú barátnőm, majd elsétált, de még intett nekem. Egyedül maradtam a padon és Nathanielre vártam.
Egy órát vártam Nathanielre, de nem jött. Folyamatosan az telefonom óráját néztem, hátha gyorsabban telik így az idő. Már fel alá járkáltam az udvarban. Néhány bent maradt diák furcsán nézett rám, mert nem ismertek, de most nem érdekelt. Nath azt mondta, hogy egy óra múlva találkozzunk az udvaron, de még mindig nem érkezett meg. Lassan besétáltam az udvarról, egyenesen a DÖK-ös terembe nyitott, ahol csak Melodyt találta, aki épp iratokat rendezgetett.
- Szia, Melody – köszöntem a lányra. – Nem tudod, hogy hol van Nathaniel? – kérdeztem meg reménykedve, hátha a lány tudja. Természetesen tudta.
- Jaj, Scharlett! Ne haragudj, de elfelejtettem odaadni ezt neked – lépett mellém a lány egy üzenettel a kezében. A kezembe vettem, majd magamban olvasni kezdtem a nekem címzett üzenetet.
„Kedves, Scharlett.
Ne haragudj, de nem tudom megmutatni ma neked a várost. Fontos dolgom akadt, így máskorra kell halasztanunk ezt. Remélem nem baj. Melodynak szóltam, hogy adja oda ezt neked. Remélem nem vártál rám nagyon sokat. Holnap, a suliban találkozunk.
Nathaniel.”
Végigolvastam az üzenetet, majd zsebre raktam és se szó se beszéd nélkül kiléptem a teremből. Sajnáltam, hogy ugrott a délután. Rosát már nem akartam felhívni, így inkább visszaültem a padra és a továbbiakon gondolkodtam.
Fél óra ücsörgés után arra lettem figyelmes, hogy valaki bejött a kapun. Odapillantottam, és Castiel jött befelé, egy gitártokkal a hátán. Nem a suliba ment, hanem hozzám sétált.
- Szia – köszönt, majd levágódott mellém, a padra. Nem számítottam erre. – Minek vagy még itt? – kérdezte felvont szemöldökkel. Sóhajtottam egyet.
- Hát, úgy volt, hogy Nathaniel ma megmutatja a várost, de lemondta, és még nem akartam hazamenni – mondtam a srácnak, majd a füvet kezdtem piszkálni a cipőm orrával. Castiel elnevette magát.
- Ez most komoly? – kérdezett vissza, még mindig nevetve. – Tudtam, hogy az a kis könyvmoly egy lúzer, de hogy ennyire – mondta egy gúnyos mosoly kíséretében, majd felállt a és a suli hátsóbejáratához sétál, majd eltűnt.
Természetesen én úgy voltam vele, hogy nem maradok tovább a suliban. Inkább elmegyek és körbe járom én a várost. Ha meg eltévedek, akkor így jártam. Egyedül egészen sokáig tartott, mire körbejártam a várost. A tömegközlekedés egyszerűen szörnyű volt. A busz nem ott állt meg ahol ki vlt írva, szóval eléggé elhúzódott a kis városnézésem.
Eléggé késő volt, mire hazaértem, gyorsan besiettem a házba. Sehol se égett a villany, a nappaliban csak a digitális óra fénye világított. Már este kilenc órát mutatott a készülék. Mosolyogva siettem fel a szobámba, majd elmentem megfürödni. Negyed órán át álltam a zuhany alatt és a délutánon gondolkodtam.
„Vajon milyen lett volna, ha Nathaniellel megyek várost nézni?”
Gondolataim szüntelen a szőke srác körül forogtak.
Miután kiszálltam a zuhanykabinból, egy törülközőt csavartam magam köré, majd felvettem egy pólót és egy tréningnadrágot pizsama gyanánt, ugyanis keresztanyám kimosta a kedvenc pizsimet. Az ágyamra vetődtem, ami megnyikordult alattam. Kezeimet a fejem alá helyeztem, és így elmélkedtem egy jó darabig. Igen, legbelül arra számítottam, hogy Nathaniel nem mondta le a találkát és vele lehetek. Végül nem így lett. Fáradtan fordultam az oldalamra, majd a szőke srác arca villant be mielőtt elaludtam volna.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
