Másnap reggel kómásan keltem ki az ágyból, de úgy éreztem, hogy valami nem stimmel. Pár percig tűnődtem rajta, hogy mi az, de rá kellett jönnöm, hogy jobb, ha inkább sietek, mert kicsit késésben voltam. Magam készítettem el a reggelimet, ugyanis drága bátyám még javában aludt.
- Aki megteheti – gondolkodtam hangosan, de lehet, hogy nem kellett volna.
- Ki az, aki megteheti? – kérdezett vissza egy, számomra szeretett hang. Igen, drága fivérem megjelent a színen és már korán reggel kérdezősködik. – Amúgy mit csinálsz? Mert, ha reggelit, akkor abból én is kérek – követelődzött Zane (kiejtve=Zéjn vagy Zén).
- Rendben, de most utoljára, már így is késésben vagyok – siettem a reggeli készítéssel. Zane elé leraktam egy szalámis szendvicset, meg persze a reggeli tejeskávéját. A saját kenyeremet gyorsan befaltam, a kávémat pedig fénysebességgel megittam. Kotorászni kezdtem a zsebemben, majd ijedten kaptam a fejemhez, hogy nincs meg a mobilom. Felrohantam a szobámba, mindent tűvé tettem a készülékért, de nem találtam sehol sem.
- Ilyen nincs! – kiabáltam a szobámban. Zane nyugodtan benyitott hozzám, majd leült az ágyamra.
- Mit keresel húgocskám? – kérdezte meg a nyilvánvalót.
- A mobilomat, de már mind egy, tíz percem van, hogy beérjek a suliba, de el fogok késni – sírtam a bátyónak. Lehetséges, hogy megszánt vagy valami hasonló, mert olyat mondott, amire egyáltalán nem számítottam.
- Gyere, beviszlek, de ha nekem kidobod útközben a taccsot én, kinyírlak. Oké?
- Oké!! Ezer, köszi és hála, bátyus! – öleltem meg bátyámat, majd leszaladtam az emeletről, felkaptam a cipőmet, majd türelmetlenül vártam, hogy Zane lemásszon az emeletről.
Kisiettem az ajtón, egyenesen a garázsajtóhoz. Fivérem egy fekete farmerben, egy fehér ingben és egy, szintén fekete bőrdzsekiben jelent meg. A garázsajtó kinyílt ő pedig kihozta egyetlen szerelmét, egy csodálatos motort. Kezembe nyomott egy fekete bukósisakot, majd felült a kétkerekű halálra, feltette saját sisakját, majd felbőgette a gyönyörű ezüst Yamahát.
Intett, hogy üljek fel mögé, azonban én nem voltam olyan biztos magamban. Lassan felé léptem, majd felültem testvérem mögé, sisakomat felvettem és vártam, hogy mi lesz.
- Kapaszkodj belém hugi, nehogy leess nekem – nevetett Zane.
- Oké. – Szorosan átkaroltam a derekát, majd eszeveszett sebességgel elindultunk. A hirtelen jött sebességtől én annyira megijedtem, hogy még erősebben kapaszkodtam Zane derekába. Nem láttam semmi mást, csak a mellettünk elsuhanó házakat és fákat, így arra a következtetésre jutottam, hogy nagyon gyorsan haladunk. Nem is kellett csak pár perc és már a suli udvarában álltunk. Zane és én levettük sisakjainkat, de ekkor belém hasított a felismerés, hogy mindenki minket néz. Pont ezt szerettem volna elkerülni, de sajnos nem sikerült. Leszálltam a motorról, majd Zane kezébe nyomtam a sisakomat.
- Köszi, hogy elhoztál – mondtam kissé idegesen.
- Nem nagy cucc, de ne szokj hozzá. Tudod, hogy senkit nem engedek a motoromhoz, de a jó ügy érdekében mindent megteszek érted – nevetett idióta bátyám.
- Oké, csak nehogy a végén az a pár perc megártson a mocidnak – fancsalodtam el. A fél suli még mindig minket nézett, de főlek lányok bámulták meg a bratyómat, ez nem is zavart, hisz’ addig jó, míg rá és nem rám figyelnek. Megöleltem a bátyámat, majd hátra léptem, hagytam, hogy elszáguldjon. Lassan besétáltam a suliba, azon belül is a terembe. Meglepetten konstatáltam, hogy ül valaki a mellettem lévő padban. Tegnapi segítőmet pillantottam meg, aki épp zenét hallgatott. Köszöntem a lányoknak, majd a helyemre sétáltam. Csöndben vártam, hogy megjöjjön a tanár. Nem kellett sokat várni rá, hamarosan elkezdődött az irodalom óránk. Szerettem az irodalmat, de nem mertem megszólalni, hiába tudtam a választ. Sajnos még meg kell ismerkednem az új környezetemmel. Irodalom után egy matek következett, ami eddig mindig kifogott rajtam, hiába voltak jók a jegyeim, ez a tantárgy az őrületbe kergetett. Megpróbáltam a legjobbat nyújtani, de amikor a tanár kihívott, hogy mutassam meg, hogy mit is tanultam a régi iskolámban egy kicsit lesokkoltam. Pár lány kinevetett. Rosa biztató mosolyt küldött felém. Körbetekintettem a termen, ám mielőtt valami értelmes válasz mondhattam volna a szögfüggvényekről, megéreztem, hogy valaki éppen átdöfi a tekintetével a mellkasomat. Kék szemeim megakadtak pár pillanatra egy sötétszürke szempáron. Furcsa mód, az arcán meg jelet egy aprócska mosoly, amitől érthetetlen módon, de erőre kaptam és szinte mindent, amit tudtam, elmondtam a tanár úrnak. Persze megelégedve nem nagyon volt, hisz’ az a csekély információ, amivel szolgáltam nem volt neki elég.
- Black kisasszony, remélem, legközelebb jobban felkészül, hiszem maga az új diák, illene bemutatnia az osztálynak, hogy mit is tud. Üljön le. – Visszasiettem a helyemre, de mielőtt ez megtörtént volna, még vetettem pár pillantást Castielre.
Szünetben Irissel és Rosaval beszélgettem a padomnál, megköszöntem Rosanak, hogy biztatott, majd Iris talált valami másik témát. Én jól sejtettem, hogy mi lesz az.
- Na, mesélj nekünk arról az irtó helyes, motoros lovagról, aki reggel behozott azon a csodajárgányon. Úgy láttam, hogy nem volt közömbös a számodra a srác… - Sajnos kénytelen voltam belevágni a szavába, mert ha nem teszem, akkor itt áradozik nekem a nem létező pasimról egész nap.
- Várj egy kicsit Iris, ő nem a pasim, hanem a… - akadtam meg egy pillanatra.
- Hanem? – kérdeztek a lányok, de ekkor észrevettem, hogy nem csak a két lányt érdekli Zane kiléte, hanem az egész osztályt.
- Ő az én bátyám, Zane – mondtam ki végül. A lányok teljesen el voltak hűlve, de végül beismerték, hogy van némi hasonlóság köztünk.
- Most, hogy mondod, tényleg hasonlítotok, a szemetek, a hajatok… - mondta Rosa.
- Igen, és itt vége is a hasonlóságnak, csak ennyi a közös bennünk, azon kívül teljesen különbözünk. Ő menő, csak úgy tapadnak rá a csajok, én pedig az egyszerű kis hugica vagyok, aki reggelente kaját csinál neki – sóhajtottam fájdalmasan.
- Na, majd mi változtatunk ezen – örvendezett Rosa.
- De… - mondtam volna ki a véleményemet, de a lányok nem engedték.
- Nyugi, Rosa érti a dolgát, hisz’ neki már két éves kapcsolata van, nekem pedig egy fél éve van fiúm. – Hát most megkaptam, leendő barátnőim már foglaltam, csak én vagyok ilyen szerencsétlen. Szinte minden pasit, akit eddig a bátyám talált nekem, mind feladta, mert nem jelentettem elég nagy kihívást számukra. De, hát mit is vártam a lökött bátyám hülye haverjaitól?
- Mit szolnál ahhoz, ha felfrissítenénk a ruhatáradat és elmennénk suli után vásárolni? – kérdezte tőlem az arany szemű.
- Hát, nem is tudom – kezdtem tiltakozni.
- Akkor úgy fogalmazok, hogy értsd! Velünk jössz és kész! –nevezett a lány. Nekem ez egy kicsit sok volt, hisz’ nem számítottam arra, hogy már a második napon barátokat szerzek, de még milyen barátokat.
Mai nap folyamán végigültem egy Bioszt és egy Nyelvtant, majd következett két Infó, a nap legvégét pedig egy Történelem zárta. Kezdtem feloldódni a szünetek alatt. Önfeledten nevettem, amikor valaki a nevemen szólított.
- Scharlett! – kiabálta az idegen. Hátrafordultunk a lányokkal, ők meghökkenve álltak mellettem, míg én inkább csodálkozva. A vörös hajú srác közeledett felénk, majd megállt előttem. – Helló lányok – köszönt Irisnek és Rosának, ők visszaköszöntek, majd csöndben vártak. Castiel kotorászni kezdett a táskájában, majd nagy meglepetésemre elővette a mobilomat. Hirtelen azt sem tudtam, hogy hogyan került hozzá, de nemsokára leesett.
- Az az én… - kezdtem volna el mondandómat, de, mint a mai nap már többször, most is belém fojtották a szót.
- Igen, ez a te telefonod. Tegnap a nagy sietségben nálam hagytad. Tessék – nyújtotta át kedvenc és egyetlen telefonomat.
- Köszönöm – mosolyodtam el egy kicsit.
- Semmiség. Na, csá lányok. – Castiel elviharzott mellettünk, majd el is tűnt. A zsebembe rejtettem a telóm, majd megfordultam, de akkor szembe találtam magam a lányok kíváncsi tekintetével. Sóhajtottam egyet, majd elmeséltem út közben, hogy miért is volt Castielnél a telefonom.
- Aha, pedig én már azt hittem, hogy… - gondolkodott hangosan Iris.
- Mi? - akadtam ki hirtelen. – Ugye nem gondoltátok, hogy egy vad idegennel? – kérdeztem már a házunk előtt.
- Bocsi – sütötték le a szemüket a lányok.
- Nem gond. Mikor és hol találkozzunk? – tereltem a témát.
- Mivel te nem nagyon ismered a környéket – gondolkodott Iris – legyen a sulinál a találka, mondjuk két óra múlva.
- Rendben – egyeztem bele. Gyorsan besiettem a házba, majd a konyhába mentem. Zane már javában ette az ebédet, amit kereszt anyu csinált. Én lehuppantam elé és, a már kikészített ételből falatozni kezdtem.
- Remélem most is magyarázkodhattál miattam – nevetett a bátyám.
- Ja, mért hiszi mindenki, hogy esetleg a pasim vagy, mért nem gondolnak egyből arra, hogy a testvérem vagy? – sóhajtottam két kanál leves között.
- Hát nem jöttél még rá? Azért, mert ellen állhatatlan vagyok – nevetett Zane. – Ez az én vonzerőm, és csak, hogy tudd, az összes lánynak rajtam akadt a szeme – ecsetelte észrevételeit gúnyosan.
- Vettem észre – mondtam neki unottan, majd eszembe jutott a találkám a lányokat. – Zane! – kezdtem kislányos hangnemben. – Nem tudnál, egy kis pénzel finanszírozni?
- Minek az neked? – emelte fel tekintetét.
- Új ruhákat kell vennem, tudod, hogy a régiek már kissé kopottak, van, amelyiket már kinőttem. Segíts ki bátyus – néztem kiskutya szemekkel Zanere. Ő csak sóhajtott, majd előkotorta a pénztárcáját, majd abból pedig a hitel kártyáját.
- De, ha kiüríted, meghalsz – villantak meg azok a kék szemek.
- Imádlak – hajoltam át az asztalon, majd megöleltem a segítőmet. Gyorsan bekapkodtam a maradék levesemet, majd felszaladtam az emeletre. Előhalásztam a legjobb, és egyben legnormálisabb gönceimet, majd átöltöztem.
Rengeteg időm volt még, így felléptem a facebookra. Rengeteg értesítő jött. Sokan bejelöltek, szinte az egész osztály, kicsit furcsálltam, hisz’ még alig beszéltem bármelyikükkel is.
Nem sokáig gépeztem. Ráfeküdtem az ágyamra, majd az éjjeliszekrényemen lévő képet a kezembe vettem. Fájó emlékeket ébresztett fel bennem az a kép, de mégis naphosszat tudtam bámulni. Édesanyám, édesapám, Zane és én voltunk a képen, amikor megszülettem. Zane itt még csak négy éves volt. A képen a szüleim önfeledtem mosolyogtam, bele sem gondoltak, hogy tizennégy év múlva eltűnnek az életünkből.
Ez a kis nosztalgia önkénytelenül is kicsalt belőlem pár könnycseppet és mire észbe kaptam már lassan indulnom kellett a sulihoz. Elköszöntem Zanetől, majd kiléptem a kellemes, őszi időbe. Lassan sétáltam az utcán, mert most tudtam, hogy merre tartok, ráérősen sétáltam a járdám, amikor egy motor hangos bőgetésére lettem figyelmes. Hátrafordultam, majd egy fekete motor parkolt le a házunk előtt. Valahogy sejtettem, hogy Zanehez jöttek, így már mentem is tovább. Húsz per múlva már a sulinál voltam. A lányok vadul integettek nekem, én persze viszonoztam a gesztusokat. Köszöntem nekik, majd kérdőn rájuk néztem.
- Most merre? – kérdeztem.
- Természetesem a plázába! – nevetett Rosa. Ezek a lányok annyit nevettek, hogy rám is rám ragadt a jókedvük. Önfeledtem nevetgéltünk a buszon, ami egyenesen a plázához vitt minket.
Iris az első ruha üzlet felé tartott, követtem, majd a rengetek ruha közül válogatni kezdtünk. Elsősorban nekem válogattak, de azért ők is vásároltak. Igazán gyönyörű ruhákkal leptek meg, néhány nekem kissé túl kihívó volt, de magamban eldöntöttem, hogy egy kicsit változtatok magamon. Már nem akartam ugyan az a kis szürke egérke lenni. Változni akartam, mind kívül és belül, bár tudtam, hogy az utóbbi nehezebb lesz.
Iris és Rosa felváltva adták a kezembe a szebbnél szebb ruhákat, de szerencsére nem voltak horror árban. Nem akartam magamra haragítani Zanet, ha már olyan kedvesen oda adta a hitel kártyáját. Amint úgy éreztem, hogy a tízszatyornyi ruha elég lesz, leállítottam a lányokat. Ők bele is egyeztek, de meg ígértették velem, hogy ha, már nem válogathatnak több ruha közül, akkor elvisznek fodrászhoz és kozmetikushoz. Ettől rettegtem a legjobban, mert féltem, hogy, ha bárki is meglátja a hajamat kiengedve, akkor… Igazából nem tudtam miért nem engedem ki, lehet, hogy nem mertem, de úgy döntöttem, hogy ez is hozzá tartozik a változáshoz, így ebbe is belementem.
Izgatottan ültem a fodrász székében, a lányok kiadták az utasítást, ami abból állt, hogy fésüljék ki, mossák meg, majd szépen állítsák be a hajamat. Rosa ragaszkodott hozzá, hogy le legyen takarva a szemem a munka közben. Nem akarta, hogy lássam a végeredményt. Szememre rakták a szemtakarót, majd elkezdődött a varázslat.
Két és fél óra múlva levették a szemellenzőt, majd várakozóan rám pillantottak. Én a döbbenettől alig tudtam megszólalni, alig ismertem magamra, és bevallom ez az énem jobban tetszett, mint a régi. Hajam egyenesen omlott a vállaimra, kék szemeimet kihangsúlyozták egy kis szemfestékkel. Felálltam a székből, majd megköszöntem, hogy átalakítottak, és persze ki is fizettem.
Rosa és Iris busszal mentek haza, de én inkább hívtam egy taxit, hogy vigyen haza. A sofőr fél órán belül a megadott címre vitt, én pedig csomagjaimmal együtt kiszálltam a taxiból, de, ami a kapuban fogadott egy kicsit, na, jó, nagyon meglepett. A bátyám és a fekete motoros álltak a sötétben a kapunál.
- Zane! – kiáltottam oda neki, ő észrevett, majd felém lépett. Megszabadított a cuccok felétől, majd nem kis meglepetésemre a haverja is a többitől. Már majdnem Zane után kiáltottam, de hirtelen megláttam a srác arcát. Castiel állt előttem, a szatyraimmal a kezében.
- Csak nem vásárolni voltál? – kérdezte meg a nyilvánvalót a vörös. Én bátortalanul bólintottam, majd a szatyraimért nyúltam.
- Elbírom én is őket – próbálkoztam visszaszerezni őket, de Castiel nem hagyta. Megindult az, időközben már rég a házban lévő Zane után. Természetesen utána siettem. Zane a szobám felé terelte a haverját, de én ettől egy kissé bepánikoztam. Zanen kívül más fiú még nem lépett be oda. Az ajtó elé álltam.
- Csak tegyétek le ide, az ajtó elé, innen majd beviszem én – ajánlottam fel nekik.
- Mi van hugi, félsz, hogy Castiel még a végén meglátja a csinos kis bugyijaidat? – nevetett Zane. Én Csatielre pillantottam, aki természetesen elmosolyodott. Én viszont megadóan odébb álltam. A két srác besétált a szobámba, majd az ágyamra rakták a szatyrokat.
- Köszönöm a segítséget, innen én is elboldogulok. Vagy netán lenne kedvetek elpakolni helyettem őket? – vettem fel bátyám stílusát, amit igen ritkán teszek.
- Kösz nem! – Zane a tenyerét nyújtotta én pedig előkotortam a zsebemből a fizető eszközömet, majd a kezébe adtam.
- Köszi, bátyó! Sziasztok! – csuktam be az orruk előtt az ajtót, majd neki estem a ruháimnak.
Zane és Castiel még beszélgettek a nappaliban, de valahogy szóba kerültem én is.
- A húgoddal volt szerencsém találkozni? – kérdezte a vörös.
- Igen, mért?
- Egy osztályba járok vele és tegnap ki segítettem a kicsikét. – nevetett Castiel. – Eltévedt és a sötét parkban ült, egyedül. Így hazakísértem.
- Kösz, haver – hálálkodott neki Zane, majd belekortyolt a kólájába.
Castiel lassan indulni készült, Zane kikísérte, majd a fekete motoros elszáguldott a sötétségben.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
